Milyen fajta 3D nyomtatók léteznek?

Működési elv szerint többféle technológia létezik. Az általam használt az FDM, vagy más néven szálhúzásos nyomtatás, melynek során egy merev, feltekercselt nyomtatószálat (filamentet) fűzünk a gépbe, és olvasztás után rétegenként újra extrudáljuk. Ez az eljárás csak hőre lágyuló műanyagokkal működik. Az alapanyag könnyen kezelhető, a gyártás viszonylag gyors.
Általánosan elterjedt technológia még az SLA, vagyis sztereolitográfia, ahol nem olvasztással épülnek egymásra a rétegek, hanem a folyékony gyanta rétegről rétegre keményedik ki lézerfény hatására. A végeredmény sima felületű, nagy felbontású modell, ám az elérhető építőtér általában kisebb, mint az FDM-nél, és lassabban is épülnek a termékek. Ennek továbbfejlesztett változata az DLP (digital light proseccing), ahol komplett réteget lehet egyszerre kikeményíteni egy speciális fényprojektorral. A fényforrás és a nyomtatófelület között mikrotükör eszközök sorozata található egy félvezető chipen elhelyezve, amely pozícionálja a kikeményítendő részeket. Egy másik resin-es eljárás az MSLA (masked stereolithography), amely minden olyan technológiát magába foglal, ahol maszkolással világítják le a rétegeket, függetlenül a fényforrás típusától. Utóbbi kettő nagyobb térfogatú építőteret és gyorsabb gyártást tesz lehetővé.
Az SLS, vagyis szelektív lézeres szinterezés finom szemcséjű polimer porból épít (szinterez, vagyis éget) szilárd szerkezetű tárgyakat 3D modellek alapján. Hatalmas előnye, hogy a fel nem használt por rétegről rétegre a helyén marad, így biztosítva alátámasztást a további rétegeknek. Ide tartozik a DMLS (Direct Metal Laser Sintering) technológia is, amely polimer helyett fémporból indul ki. Ez az úgynevezett „fémnyomtatás”.
Említésre méltó a HP által kifejlesztett MJF (multi jet fusing) technológia, amely nagyon hasonlít a tintasugaras nyomtatáshoz, és ugyanúgy rétegenként válik háromdimenzióssá a tárgy, mint a többi additív gyártási eljárásnál.